Szent Cecilia Kórus , Dunaharaszti

Aki szépen énekel, kétszeresen imádkozik !

A Szent Cecilia Kórus

szt.cecilia_korus_logo.jpg

szt.cecilia_vezenyel_besenyei_eva.jpg

Dunaharaszti, Szent István Plébánia Templom. A Szt. Cecilia Kórus (a templom kórusa) 2008. Advent hangversenyén énekel.

carlo_dolci_szt.cecilia_az_orgonanal.jpg

Budapest déli hatátánál          kezdődik Dunaharaszti, szinte már összeépülve a fővárossal. Itt él és teljesít egyházi szolgálatot a Szent István Plébánia Templomban a Szent Cecilia Kórus. A Szent Imre Templomunk oly pici, hogy nekik nincs külön kórusuk, ezért az énekelni vágyók nálunk dalolnak, és együtt énekelünk jeles                                                                                   alkalmakkor.

másolat, Carlo Dolci : Szt. Cecilia az orgonánál

Többnyire egyházi műveket énekelünk, jelenleg kottatárunk már több mint kétszáz kottát tartalmaz, s nem sok mű van közöttük, amit még nem énekeltünk. Az egyházi kórusművek mellett világi dalokat is tanulunk, és előadunk.

Fő szerepünk a vasárnapi misék szebbé, meghittebbé   varázsolása. Részt veszünk városi rendezvényeken is, ha felkérnek bennünket.

Amint megtudjuk, hogy valamelyik dalostársunk életében fontos dolog történik, máris szervezzük a meglepetést, és megyüknk énekelni a tiszteletére. Népes nagy család vagyunk, figyelünk egymásra.

Jótékonysági és adventi hangversenyeinkre vendég kórusokat és művészeket hívunk meg, hogy színes és felejthetetlen legyen a rendezvény.

Több kórussal tartunk baráti kapcsolatot, és így személyes barátságok is kialakultak.

A Fővárosi Énekkar több tagja nálunk is énekel, ők tiszteletbeli tagok kórusunkban, és rendezvényeinken, fellépéseinken is résztvesznek.

Erdélyi vendégszereplésünkre is eljöttek, velünk énekeltek.

Baráti kórus a Szent Rita Kápolna kórusa, közülük is szívesen jönnek hozzánk páran énekelni.

Ápoljuk a kapcsolatot Gyergyószárhegy kórusával a Kájoni János vegyeskarral, és testvérvárosuk Nagybajom vegyeskórusával.

Nagyon sok élménnyel és szeretettel gazdagodunk, éppen ezért összetertunk, figyelemmel kísérjük és segítjük egymást. Ilyen a kórus élete nálunk.

                                                                                                                                                                     waterhouse_szent_cecilia.jpg

Waterhouse : Szent Cecilia














Weblap látogatottság számláló:

Mai: 26
Tegnapi: 84
Heti: 218
Havi: 708
Össz.: 151 793

Látogatottság növelés
Oldal: 2. A Szent Cecília Kórus
Szent Cecilia Kórus , Dunaharaszti - © 2008 - 2018 - szentceciliakorus.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: szent cecília - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »